Oldalak

2016. január 30., szombat

Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ

Az utóbbi hónapokban sok szó esett az ún. Közösségi Felsőoktatási Képzési Központokról, ismertebb nevén közösségi fpiskolákról. Maga az elképzelés 1-2 éve merült fel, a Fokozatváltás a felsőoktatásban c. stratégiában részletezték először, részletesen pedig a 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendeletben jelent meg (igen, mostanában ilyen törvényeket is kell bogarásznom).

A sajtótól kaptak hideget-meleget, reális tájékoztatás elég kevés jelent meg, vagy lelkesen, vagy lesajnálóan nyilatkoztak róla. Mivel jómagam aktívan részt vettem az egyik ilyen központ beindításának az előkészítésében, saját tapasztalataim alapján az alábbiakat szűrtem le:

Maga az elképzelés nem rossz, az alapokat így fogalmazta meg a minisztérium: "Arra törekednek, hogy a kihelyezett képzések a közösség igényeit szolgálják, mely elősegítené a helyi gazdaság működtetéséhez szükséges szakember-utánpótlást. A felsőoktatási központok megjelenésével a hátrányos helyzetben lévő térségekben népességmegtartó, gazdaságélénkítő és közösségformáló hatást érhetnének el. " http://elteonline.hu/kozelet/2015/08/07/helyi-igenyeknek-megfeleloen-jonnek-letre-az-uj-kepzesi-kozpontok/

Más kérdés, hogy az általában az anyaiskolától távol levő intézményekbe le fgnak-e járni az oktatók tanítani. Tipikusan nem, vagyis helyi kollégákat kell felkérni az oktatásra. Emiatt nem biztos, hogy ugyanolyan lesz az oktatás minősége, de ezt lehet ellenőrizni.

Másrészt szemmel láthatólag az önkormányzatoknak nagy buli, üzlet ez az egész. Ugyan nem látok bele, hogy konkrétan hogyan, de a nagy lelkesedésből úgy gondolom, hogy biztos sok pénzt lehet keresni ezen a konstrukción. Én nem vagyok elég dörzsölt, és simlis, de minden bizonnyal vannak, akik tisztában vannak vele.

Lényeg a lényeg, ha elég hallgatót tudnak toborozni, és még a gyakorlatias képzéssel is összekötik, akkor sikeres lehet. Amit én láttam, az teljesen meggyőző volt, szépen felújított épület, tantermek, számítógépek, minden alkalmas az oktatásra. Az alábbi képzések indulnak be szeptembertől:



1. BGE: nemzetközi gazdálkodás felsőoktatási szakképzés (Hatvan)
2. BME: villamosmérnöki alapképzés (Hatvan)
3. D(ebreceni) E(gyetem):
a. mezőgazdasági mérnöki alapképzés (Kisvárda)
b. turizmus-vendéglátás alapképzés (Kisvárda)
4. GDF:
a. gazdálkodási és menedzsment alapképzés (Siófok)
b. mérnökinformatikus alapképzés (Siófok)
c. gazdaságinformatikus alapképzés (Siófok)
d. gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés (Siófok)
e. mérnökinformatikus felsőoktatási szakképzés (Siófok)
5. WSUF:
a. kereskedelem és marketing alapképzés (Sümeg)
b. gazdálkodási és menedzsment alapképzés (Sümeg)




2015. október 13., kedd

Új blog, új oldal

Mikor hazajöttem Brüsszelből, nagyon fellelkesültem, hogy szeretném átadni az ott szerzett tapasztalataimat, és csináltam egy másik Facebook oldalt, EU szakértő címszóval, ami úgy vettem észre, hogy érdeklődésre tart számot. Csinálok hozzá külön blogot is, és hetente tervezek ott is megjelentetni bejegyzéseket "Hogyan írjunk jó pályázatokat?" témában.

Külön örömöm, hogy egy kedves kolléganőm is jelentkezett társszerzőnek, ő teljesen más irányból látja a témát, mert a már megvalósult projektek elszámolását szokta ellenőrizni az Állami Számvevőszékben. Tehát én a pályázat beadásáig, ő pedig a projekt megvalósulása közbeni-utáni kérdésekre tud válaszolni.

Kedves olvasóim, ajánlom figyelmetekbe ezt az új oldalamat is!



2015. szeptember 26., szombat

Brüsszel 2015

Szóval már régebben is írtam itt a blogon, hogy az Európai Bizottság különböző programjaiban szoktam részt venni mint pályázati értékelő már 2006 óta. Idén is Brüsszelben töltöttem egy hetet, a fiatalok beilleszkedésének elősegítése az élethosszig tartó tanulás segítségével, kb. így lehet lefordítani a pályázati kiírás nevét.

Ezek a pályázatok nagy ívű, országhatárokon átnyúló programok, több ország (7-8) részvételével. Rengetegen adtak be pályázatot, az én szűkebb témámon belül csak hármat támogattak vagy 20 közül, szóval nagy volt a túljelentkezés, sokat kellett dolgozni.

A napi munka után nem nagyon maradt energiám másra, de az olcsó repülőjegy miatt a húgom meglátogatott, és a hétvégét együtt töltöttük, volt alkalmunk kicsit várost nézni, múzeumokba menni. Nekem a legnagyobb élmény az ottani Szépművészeti Múzeum volt, csak ott Királyi Szépművészetinek hívják, rengeteg németalföldi festő, a Breughel-dinasztia, nem is tudtam, hogy négyen voltak, azt hittem, csak ketten. Illetve a Természettudományi Múzeum, ahol több, mint 30 dinoszauruszcsontvázat állítottak ki, amelyeket egy belga bányában tártak fel.

És hát maga Brüsszel persze a parkjaival, történelmi, és hipermodern EU-s épületeivel.

Egy kis ízelítő:
David: Marat halála.

Iguanodon

Ez is valami olyasmi. :)


Itt dolgoztam.



2015. szeptember 6., vasárnap

Beiratkoztatás

Tudom, hogy uncsi, ha azt írom, hogy lóg a nyelvünk, de most tényleg: majdnem a teljes első évfolyamot iratkoztattuk be, több száz hallgatót, 4 kolléganővel. Közben én a telefonokat kapkodtam (kis intézmény vagyunk, mint említettem).

Direkt mondtuk a hallgatóknak előzőleg, hogy lehetőleg ne péntek-szombaton jöjjenek, mert sokan lesznek, hát ebből kifolyólag hétfőtől csütörtökig ment le a roham, hétvégén már szinte nyugi volt.
Azért nagyon fontos a beiratkozás, mert ilyenkor kell a diákok összes adatát felvinni a Neptun rendszerbe, beszkennelni a személyi okmányokat, érettségi és egyéb bizonyítványokat, kinyomtatni a hallgatói szerződést, amit aláírnak, a mi példányunkat eltenni személyi dossziéba, stb. Tehát a hallgató teljes további főiskolai életét ez alapozza meg.

És akkor most képzeljük el, hogy nagyobb főiskolákon-egyetemeken mi megy ilyenkor, harmincméteres sorok kígyóznak a folyosókon. Igazából ezt is lehetne online csinálni, ha minden hallgatónak lenne mondjuk egy hitelesített digitális aláírása, de attól még messze vagyunk. Tényleg, utána kéne nézni, hogy külföldön ezt hogy csinálják.

Persze örülünk a minél több hallgatónak, és idén szépen teljesítettünk, sokan lesznek. Megvolt pénteken az évnyitó, én is mondtam köszöntöt talárban, a vicces kalapot a kollégákkal testületileg leszavaztuk.


2015. augusztus 25., kedd

Évkezdet

Kissé el vagyunk havazva, indítjuk az új tanévet. Nagyon sok ilyenkor a feladat, amivel éppen most el vagyunk foglalva, az a kurzusok meghirdetése a Neptun rendszerben.

Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy szorosan kötődöm az elektronikus oktatáshoz, szerintem ez a jövő útja. Hál' istennek, a világ is ebbe az irányba megy, a hagyományos papíralapú indexet már évekkel ezelőtt felváltotta a számítógépes adminisztráció. Ez diáknak, tanárnak, tanulmányi osztálynak hosszabb távon egyszerűbbé, átláthatóbbá teszi az oktatási folyamatot, azonban nagyon sok kezdeti befektetett munkával jár. Most ezen dolgozunk éppen a kollégáimmal.

Ami viszont megdöbbentett, az az volt, hogy a tananyagok feltöltéséhez is kértem intézményi adminisztrátori jogosultságot, és kiderült, hogy nincs ilyen, elvileg minden tanárnak egyenként kellene feltöltögetni a tananyagaikat. Na most minden tiszteletem az oktató kollégáké, és van is, aki ezt csinálja, de az a biztos, ha van erre egy központi valaki, ez esetben én, illetve kolléganőm. Az e-learning rendszer céges fejlesztőivel mindenesetre volt egy kis vitám (nem a saját intézményemben, hanem a szolgáltatónál), most ott tartunk, hogy fejlesztenek nekem erre egy külön alkalmazást. Nem írom le, hogy melyik cégről van szó. :)

Megint az úttörők átka üldöz: közölték a cégnél, hogy országosan én vagyok az első, aki ezt kértem tőlük. Kicsit meglepődtem azért.




2015. július 30., csütörtök

Ponthúzás

Elmentem közben szabadságra, ugyanis elkészült az órarend, kiküldtem a tanári felkéréseket a következő félév oktatására.

Közben megtörtént a ponthúzás is, eldőlt, hogy hány hallgató jutott be a főiskolákra, egyetemekre. Ez mindig nagy esemény, egyrészt a diákok izgulnak miatta, másrészt a felsőoktatási intézményeknek is fontos a következő évi számok ismerete. Mást ne mondjak, csak az órarend szempontjából is tudni kell, hogy mekkora csoportokkal számoljunk pl. egy gyakorlatnál.

De ez még mindig nem a végleges létszám, meghirdettük a pótfelvételit, még onnan is fognak beérkezni hallgatók, és a létszám nagyjából szeptemberre kialakul.

Más függőben lévő dolgokat is igyekszünk áttekinteni ilyenkor nyáron, mikor nem köti le az időnket a napi ügyintézés. Tananyagok leltározása, miből van digitális tananyag, mihez kell beszerezni, megírni a jegyzetet, az előadásvázlatok bekérése az oktatóktól, ezek feltöltése az online felületre, szakdolgozati követelményrendszer áttekintése, oklevélmelléklet, stb.

Egy nagy munka folyik most a felsőoktatásban, a Rektori Konferencia megszervezte az úgynevezett Képzési és Kimeneti Követelmények (KKK) átdolgozását, most ezt is csináljuk különböző bizottságokban. Isteni meló volt a 40 fokos hőségben. :)

Hallgatók örülnek, hogy felvették őket. :)