Oldalak

2015. június 28., vasárnap

Diplomaosztó

Hát ezt is megértük, megvolt az évzáró, túl vagyunk a diplomaosztón. Rengeteget készültünk erre is, de éppen emiatt szépen, olajozottan ment le minden. Nekem kicsit sok volt a beszéd, mindenki mondott beszédet, én is, sajnos utoljára, ezért a hallgatók már eléggé pilledtek voltak.

Utána műsor, és a diplomák átadása következett. Jó volt látni a hallgatókon az örömet, megilletődöttséget, büszkeséget. Nagyon együtt tudtam velük érezni, mivel pont egy hete én is hasonló cipőben jártam (szeptemberben kaptam meg a doktori címet, ezért most vettem át magát az oklevelet ünnepélyesen).

Utána hagyományos ünneplés, a kalapok feldobása következett, pezsgőzés. koccintás, fényképezkedés. Megjegyzem, nagyon szép a főiskolánk talárja, az én doktori talárom sokkal egyszerűbb volt, és mi még a kalapot is odaadtuk nekik ajándékba, amit én diákként egyszer sem kaptam meg, se az egyetemi, se a doktori diplomám átvételekor. :)


A jövő héten kissé kifújjuk magunkat, de nem áll meg az élet, el kell készíteni a jövő félévi órarendet, és egyéb fontos dolgok is várnak ránk, tananyagok, tematikák aktualizálása. A felsőoktatásban a nyár már a következő félévre való felkészülés időszaka, de kissé nyugodtabb, mint a tanév, több időnk, energiánk jut a tervezésre, így, hogy a napi ügyekkel nem kell foglalkozni. Azért remélem, nyaralni is eljutok!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése