A tanév vége óta a következő félévi órarend elkészítésével küzdünk. Ehhez az ún. mintatanterv kell, ami alapján meg tudjuk mondani, hogy melyik évfolyamnak, szaknak milyen tárgyai vannak. Sportszerútlen nehezítésként az Akkreditációs Bizottság javaslatai alapján át kellett írni a mintatantervet, tehát nem tudunk kolléganőimmel teljes mértékben a tavalyi órarendre alapozni.
Kicsit olyan, mint egy kártyavár, vagy kirakós játék: ha egy elemet elmozdítasz, akkor borul az egész. Ráadásul biztosat csak július 23. után fogunk tudni, hogy pontosan hány hallgatóval kell tervezni. Addig is csinálunk egy A, és B tervet, kevesebb, illetve több hallgatóra.
Július 23. ugyanis az ún. ponthúzás: ekkor derül ki, hogy kiket és hova vettek fel főiskolára, egyetemre. Ez az, amit az utóbbi években a Millenáris Parkból szoktak közvetíteni, fiatalok rágják a körmüket a pontszámokra várakozva.
Mindenesetre most kicsit nyugodtabb az élet, a diákok nyaralnak, tőlem meg mindenki azt kérdezgeti, hogy mikor megyek szabadságra. Majd ha kész lesz az órarend! :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése