Szóval a Wikipédia: ahogy mondtam, nagyon jó információforrás, de nem számít tudományos forrásnak. A szakdolgozati követelmények a mi intézményünkben legalább 15 nyomtatott, tudományos folyóiratot, könyvet követelnek meg a szakdolgozat irodalomjegyzékében.
Ilyen folyóiratok lehetnek például azok, amelyek megtalálhatóak a MATARKA (Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa) oldalon. Nagyon hasznos, úgy irodalomjegyzékhez, mint teljes cikk lekéréséhez. Velem is megtörtént, hogy nem kaptam a cikkemből példányt, de be kellett adnom a doktorihoz, és lekértem a MATARKÁ-ból. Igaz, hogy fizetni kellett érte egy jelképes összeget, de még így is egyszerűbb volt, mint a szerkesztőséget nyaggatni a folyóirat papíralapú példányáért.
A szerző neve, témakör, illetve folyóirat neve alapján is lehet keresni. Most, hogy kíváncsiságból beírtam a saját nevem, vicces módon az anyám néhány publikációja is megjelent, ugyanúgy hívnak minket... :) Ilyenkor tudni kell, hogy a minket érdeklő szerző milyen témában publikál, mivel névazonosságok mindig előfordulhatnak. Esetünkben anyu könyvtártudomány, én pedig tudásmenedzsment témájában. De kiderült, hogy velem azonos nevű szerző publikál komolyzenei, illetve skandináv irodalom témában is.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése