Oldalak

2014. május 22., csütörtök

Ki vagyok jelölve!!!!

Hogy szép magyartalanul fogalmazzak. Hát, ezt is megértük, 2014. június 16., 10.00.

Ebből kifolyólag olyan ideges voltam a hét elején, hogy nem tudtam enni, megint végig kellett ugyanis játszani ezt a "ki ér rá, ki nem ér rá" játékot, azzal a sportszerűtlen nehezítéssel, hogy csak azokat lehetett meghívni, akiket a doktori tanács elfogadott, és mivel vizsgaidőszak van, sorra mondták le a tagok. De nagy nehezen sikerült.

A doktori.hu adatbázisban is megjelentem, ami azt jelenti, hogy már az isten se óv meg attól, hogy védjek.

Van még addig dolgom, válaszolni kell az opponensi véleményekre, megrendelni a kaját, kiküldeni a meghívókat a kollégáknak, stb. A családot igyekszem távol tartani, majd jöjjenek a Doktor Bubóra (ünnepélyes diplomaosztó) jövő ilyenkor. A kolléganőm is végigbőgte meghatottságból kifolyólag a saját védésének a végét, amikor a témavezetője és mi, pályatársak méltattuk, nem szeretnék én is így járni. Maradjunk a szakmánál, kollégák, volt kollégák.

Utána terülj asztalkám, fogadás, azt is én fizetem, fejenként 2000 ft. Sokba van nekem ez a doktori, mint már említettem.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése