Nem témahiányban szenvedtem, csak egy cikk megírásával voltam elfoglalva a héten. A PhD-hoz kapcsolódik, mert ez az egyik utolsó feltétele a fokozatszerzésre való bejelentkezésemnek. A másik még egy nyelvvizsga, ezt nyáron tervezem abszolválni.
A cikk témája az EU országok IKT fejlettsége volt, amivel kapcsolatban kaptam eddig hideget-meleget különböző lektoroktól. Ebből kifolyólag már másodszor dolgozom át két lektor egymásnak ellentmondó javaslatai alapján, a közgazdász a közgazdasági részén problémázott, a statisztikus a statisztikain. Emiatt már egy éve húzódik a dolog, lassan csak elkészülök vele. Mindenesetre rengeteget tanultam mindkét kekec lektortól, arról nem is beszélve, hogy az SPSS program rejtelmeibe is beleástam magam, és már ilyeneket vizsgálok, hogy Wilks lambda, illetve Kolmogorov-Szmirnov normalitásvizsgálat, az életben nem gondoltam volna magamról, a bölcsész hátteremmel! Ez az igazi lifelong learning (élethosszig tartó tanulás).

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése